Amikor elindultunk, nem volt semmi rózsás: – válság közepén, bizonytalan gazdasági helyzetben, stagnáló építési piac mellett. Meg kellett küzdeni az ismeretlenséggel, alig akadt vevő, aki hitt volna egy új márkában . A kiadások egyre csak nőttek, nem lehetett előre tervezni semmit. Napközben mentünk előre, lépésről lépésre, éjszakákon át viszont agyaltunk, hogyan éljük túl a következő hónapot, mi lehet az irány...
De valahogy mindig jött egy következő lépés. És utána még egy. És még egy. Mintha valaki fogta volna a kezünket, vitt bennünket tovább még ha kilátástalannak is tűnt a helyzet...
Ezzel szemben ma már: – több ezer ember választ minket rendszeresen – a csapat folyamatosan változott ugyan, de emellett olyan partnereink vannak, akikről régen csak álmodtunk – stabilan, tervezhetően működünk – és nem csak túlélünk, hanem fejlődünk – rengeteg visszajelzésben olvashatjuk, hogy „nálatok változott meg valami az életemben”. Ezeket örömmel hallom, illetve büszkeséggel tölt el, hogy a Thermo-Block rendszerből nem csak házak, OTTHON-ok épülnek.
A legnehezebb részek talán elmondhatom, hogy mögöttünk vannak. Eddig is voltak sikerek , de az igaziak viszont még csak most kezdődnek.
Hálás vagyok mindenkinek, aki hitt bennünk mindig. Ez adott erőt, hogy sosem fordult meg a fejemben, hogy feladjam. Tudtam, hogy a kitartó munkának meg lesz az eredménye, végig kell menni az úton. Köszönöm a rendeléseket, az ajánlásokat, a türelmet, a kritikát, a bizalmat.
18 év kemény munka után itt állunk – és innentől már tényleg csak még feljebb vezet az út.
Mindenkinek köszönöm, hogy velem / velünk vagytok ezen az úton. A következő 18 évre is veletek szeretnénk menni, szeretném ha velünk jönnétek ! Együtt, közösen csak még jobb lehet!
