+36 (20) 345-7870

Legalább egy év folyamatos tb-jogviszonnyal kell rendelkeznie és köztartozásmentesnek kell lennie annak, aki igénybe szeretné venni az otthonfelújítási támogatást – közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter szerdán a Facebook-oldalán.

Novák Katalin emlékeztetett: januártól a kormány a legalább egy gyermeket nevelő családok felújítási költségeinek felét, maximum hárommillió forintig visszatéríti. Jelezte, hogy a tb-jogviszony felsőoktatási és munkaviszonyból is származhat, folyamatosnak akkor számít, ha az elmúlt egy évben legfeljebb 30 napra szakították meg. A koronavírus-járvány miatt sokan elvesztették a munkájukat, ezért az utolsó három hónapnál az álláskeresési járadékot is figyelembe veszik – fűzte hozzá.

A lehetőséggel házasok, élettársak és egyszülős családok egyaránt élhetnek, az elvált, de a gyermekfelügyeletet megosztó szülők pedig megoszthatják egymás között a támogatást – közölte a miniszter.

A lehetőséggel a január elseje után indult felújítások esetén lehet élni. A támogatás az anyagköltségre és a munkadíjra is igénybe vehető, utóbbihoz szerződést kell kötni, emellett pedig mind az anyagköltségről, mind a munkadíjról gyűjteni kell a számlákat, amelyeket a felújítás befejezését követő 60 napon belül kell eljuttatni a Magyar Államkincstárnak (MÁK). Az igénylés teljes egésze elektronikusan intézhető. A számlák benyújtása után a MÁK-nak 30 napja van elbírálni a támogatást, ezt követően 5 napon belül kiutalják a támogatási összeget. A folyósítás után a kormányhivatal hat hónapig bármikor ellenőrizheti, hogy az igénylők a megítélt összeget valóban arra fordították, amire kapták.

A tájékoztatás szerint a támogatást minden család csak egyszer veheti igénybe, ha eladják a házat, lakást, nem kell visszafizetniük a támogatás összegét, de többször nem élhetnek a lehetőséggel. Az ingatlan új tulajdonosa igényelheti a támogatást, ha korábban még nem tette – mondta a miniszter.

Forrás: 24.hu

2024. április 19.
Vissza