+36 (20) 345-7870

Jó tanácsok építkezőknek!

Aki ma építkezni szeretne vagy a lakását felújítani, annak várni kell a megfelelő szakemberre, akár egy évet is.

Hangsúlyozom, hogy a megfelelőre, mert kóklerek mindig is voltak. Az egyre nagyobb kereslet pedig előhozza őket és könnyen megléphetnek a pénzünkkel, ha vakon hiszünk nekik. Éppen ezért minden apró részletre érdemes odafigyelni. Például arra, hogy szóbeli megállapodás helyett inkább írásbeli szerződést kössünk a mesteremberrel. Így megvédhetjük magunkat és biztosított lehet a későbbi garanciális javítás is.
A másik nagyon fontos dolog, hogy nem szabad vakon hinni egy szakembernek. Hiszen számunkra idegen, még akkor is, ha nagyon kedvesen és meggyőzően adja elő magát. Bátran kérjünk tőle referenciákat, sőt a korábbi megrendelőivel is érdemes beszélni.
Ami még nagyon fontos, hogy ne adjunk oda a szakembernek nagyobb összeget. Ha a vállalkozó vagy szakmunkás előre elkéri a teljes munkadíj felét, vagy annál is magasabb összeget, akkor mondjunk neki nemet, mert könnyen megtörténhet, hogy köddé válik a pénzünkkel együtt.
Érdemes azzal is tisztában lenni, hogy a vállalkozóknak van egy minimális rezsióradíja, ez 2016-ban 2550 forint/fő/óra. Ha valaki ez alatt az összeg alatt vállalkozik a munkára, az komolytalan szakember és nem érdemes foglalkozni vele.
Forrás: http://www.hirado.hu/2016/11/14/korrektsegre-kenyszeritette-a-vallalkozokat-a-kritikus-helyzet

2024. március 29.
Vissza